Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Misztikus út az önvalóhoz

2008.01.17

Kép Bevezetőül hadd javasoljak egy tesztet: kérdezze meg a szomszédját vagy valakit a környezetében, aki feltehetően nem botránkozik meg nagyon, hogy mit jelent számára ez a fogalom: “misztika".

 

Könnyen előfordulhat, hogy megbánja a merészségét, mert nem biztos, hogy jó fényt vet Önre, ha kiderül, hogy ilyen “misztikus dolgokkal" foglalkozik. Az meg szinte bizonyos, hogy nem kap kielégítő választ a kérdésére, a fogalmat ugyanis nehéz pontosan meghatározni. A legelképesztőbb választ egy jogásztól kaptam, aki szerint a misztika “elmeháborodottak-nak való teológiai irányzat". Azután – természetesen – Eckhart mester neve következett, dehát őt szinte mindenki ismeri.

 

A középkor nagy misztikusa – elmeháborodott lett volna? Korunk növekvő érdeklődése a misztika iránt csak üres fantazmagória? A misztikában mindig is volt valami “őrült", no persze nem a szó hagyományos értelmében. Örökké jelen volt, minden vallásban és minden kultúrában, ám képviselőit nem kis gyanakvással fogadták. Eckhart mester ellen (1260-1327) eretnekség miatt vádat emeltek, Halládzsot, az iszlám misztikust pedig 922-ben eretnek tanai miatt kivégezték. Az ítélet hatszáz korbácsütés volt. Ha mégsem pusztult volna bele, akkor a testét darabokra szaggatják.

 

Vagyis, jobb óvatosnak lenni a túl sok “misztiká"-val szemben – állandó a feszültség a misztika, illetve az egyház s az állam hivatalos képviselői között. A hatvanas években az Egyesült Államokban a hippik és ellenzéki diákok soraiban divatba jött, hogy drogokat (elsősorban LSD-t) használjanak misztikus állapotok elérésére. Timothy Leary, az úgynevezett kábítószeres misztika fő képviselője emiatt veszítette el állását a Harward Egyetemen.

 

Másfelől viszont a valódi misztikusok minden jel szerint rendkívül érett személyiségek. Olyan ritka tulajdonságokra sikerül szert tenniük állítólag, mint a kiegyensúlyozottság, belső tartás, félelemnélküliség és tárgyilagosság. A helyesen végzett jóga– és zazen-gyakorlat a szakemberek szerint fölér egy sikeres pszichoterápiával.

 

A misztikában tehát megvan mindkettő: a távolságot teremtő élményvilág, amely fejleszti a kritikus szemléletet (ezért adódhat öszszeütközés a misztikusok és a társadalom között), és ama tapasztalat is, amely – ha helyesen élünk vele – rendkívüli módon elősegíti a személyiség gyarapodását.

 

Szinte megoldhatatlan feladat megmagyarázni, mi is igazán a misztika; mert nem magyarázni, hanem megtapasztalni keli. Vegyünk egy szimfóniát: azt sem lehet megmagyarázni vagy definiálni. Csak hallgatni kell – s akkor, ha muzikális az ember, magyarázgatás nélkül is tudja, miről van szó. Akár a szerelemben: nincsen rá fogalom, amelyik pontosan fedné az élményt. Nincs ez másként a misztika esetében sem: vagy rendelkezik valaki némi fogékonysággal a misztika iránt, és akkor ösztönösen is érti, miről van szó; vagy nem, s akkor nem ért semmit és csak mosolyog az egészen.

 

Ennek ellenére megpróbálkoznék néhány útbaigazító gondolattal. Először is célszerű különbséget tenni hétköznapi és magasabb misztika között. Nézzük először a hétköznapit: vannak, akik mindenféle meditációs gyakorlat nélkül képesek az elmélyülésre, amikor is mintegy varázsütésre megváltozik körülöttük a világ. Különösen gyakori ez a jelenség serdülőkorban.

 

Eckart Wiesenhütter pszichiáter professzor ezzel kapcsolatosan egy 13 éves fiú élményéről számol be, aki egy vasárnap reggel egy fenyőerdő és egy szőlőskert magas kerítése között haladt. Céltalan álmodozása lassanként egészen rendkívüli állapotba fordult át: azt vette észre, hogy tekintete áthatol a tárgyakon, minden átlátszóvá vált körülötte, a természet mintha levette volna az álarcát:

 

– Minden sötét, holt és anyagi eltűnt; a dolgok a maguk örök valóságában nyilvánultak meg, mint eleven fény és élet, és bennem is ugyanaz volt, egy és ugyanaz a tudat, egy és ugyanaz a szubsztancia volt bennem és bennük...

 

Hasonlóan misztikus hétköznapi élményről tudósít Jürg Wunderli svájci orvos és pszichoterapeuta:

 

– A zürichi pályaudvar forgatagában ért a rendkívüli élmény. Ki ne ismerné a nyomasztó pályaudvari hangulatot, a morcos, rohanó és ingerült, szitkozódó-ordítozó embertömeget? A barátomat vártam, a hangosbemondó egy órás késést jelzett. Gondoltam, nem megyek el, hanem megvárom.

 

Céltalanul ténferegtem, amikor hirtelen különös dolog történt. Egyszeriben nagyon könnyűnek éreztem magam és kimondhatatlan boldogság töltött el. A legcsodálatosabb azonban az volt, hogy a várakozók tömege is átalakult, vidáman, derűsen nevettek rám, telve belső békével és nyugalommal.

 

Egy voltam velük, összetartoztunk, mint egy boldog, nagy család. Ám ez nem azt jelenti, hogy föloldódtam volna a névtelen tömegben. Egyéniség maradtam a tömegbe simulva és minden történést világosan érzékeltem. Az idő mintha megállt volna, egyszerűen nem létezett, nem is tudom, hogy percekig vagy fél óráig tartott-e az egész. Végül azonban a pályaudvar visszanyerte szokott arculatát, és hamarosan befutott a barátom vonata is.

 

Mindkét eset a megtapasztalt misztika tipikus jegyeit viseli magán, és bár hétköznapi élmények, mégis messze túlmutatnak a hétköznapokon. A tárgyak, az anyagi világ áttetszővé válnak, és maga a szemlélő is változáson megy át: eggyé válik a környezetével, a tárgyakkal, az emberekkel. Végtelen nyugalom és boldogság tölti el, megszűnik számára az idő. A világ leveti álarcát, és mint tökéletes harmónia nyilvánul meg: én vagyok a világ, a világ pedig én!

 

Ábrahám Maslow amerikai pszichológus felfogása szerint – aki egyébként a new age-mozgalom szülőatyja és a transzperszonális pszichológia egyik megalapítója – a hétköznapi misztikának nagy jelentősége van az önmegvalósításban.

 

Maslow rendszeres vizsgálatnak vetette alá ezeket a “csúcsélményeket" és arra a megállapításra jutott, hogy a jelenség sokkal gyakoribb az érett, kiteljesedett (ahogy ő nevezi: “önmegvalósított") személyeknél. Stanislaw Gróf, a transzperszonális pszichológia legjelentősebb képviselője szintén azon a véleményen van, hogy az igazán egészséges emberek hajlanak a misztikus világfelfogásra.

 

Mint festenek mármost a magasabb misztika élményei? Bizonyos mértékig ezek is csak a hétköznapi misztika fokozottabb formái. A pszichológusok és filozófusok megkísérelték a misztikus tapasztalatok közös vonásainak feltérképezését. Kortól és vallástól függetlenül elképesztő azonosságokra bukkantak.

 

Az első ilyen közös vonás a kimondhatatlanság. A misztikusok nem találnak szavakat, fogalmakat élményeik kifejezésére, ezért gyakran élnek a hasonlattal és a szimbólummal. A buddhizmusban, különösen a zen-buddhizmusban a misztikus kijelentések paradoxak. A nyelv hétköznapi valóságunk visszatükröződése. Eredendően a túlélési harc során jött létre, hogy az emberek megérthessék egymást. A lelki, transzcendentális háttérről, ahová a misztikus behatol, a nyelv nem képes megfelelően tudósítani.

 

A misztikus tapasztalatok másik közös vonása, hogy megszűnik a tér és az idő. A misztikus úgy érzi, hogy maga mögött hagyja tér és idő hétköznapi világszemléletünk számára alapvető korlátait. így már világos, hogy az élmények nem önthetők szavakba, hiszen minden konkrét leírás térhez és időhöz tapad.

 

A harmadik közös vonás az egység élménye. A misztikus megtapasztalja, hogy közte és a dolgok között nincsenek korlátok. Nem oldódik föl bennük, de érzi, hogy valójában minden egy. Ennek legmagasabb formája a kozmikus egység élménye, az “unió mystica", az ember egyesülése Istennel.

 

A negyedik közös tulajdonság a szentség élménye, ami mélyen átélt pozitív lelkiállapottal jár. Alázattal ismerjük föl a világ lényegét, értelmét és mélységét. Goethe Faustjával szólva ámulattal fedezzük föl, hogy mi az, ami “legbenső lényegében összetartja a világot".

 

Bár a misztikus élmények igen illanékonyak, átélőik mégsem érzik őket szubjektívnek, ellenkezőleg: meg vannak győződve élményük valódiságáról. Azonkívül a misztikus élmények mélyreható változásokat hoznak a személyiségben, egyértelműen gyógyító hatásuk van. A misztika elősegíti a személyiség integrációját, utat nyit az alkotóerő számára, elmélyíti megértésünket, türelmünket és szeretetünket.

 

A pozitív beállítódás révén életünk gazdagabbá válik, segítőkészségünk, felelősségérzetünk a teremtés megőrzése iránt egyre jobban kibontakozik. A misztikus élmény hatással van a világszemléletre is: a misztikusok világképe nagy hasonlóságot mutat. A keresztény, zsidó, mohamedán és buddhista misztikusok mind hasonló vallási élményekről számolnak be és ezért a világot és az életet is hasonló módon látják...

 

forrás: Hans-Peter Waldrich

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.