Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Óvakodj az anyóstól!

2008.04.16

Kép Az őrtorony régi volt, félig romos és titokzatos. A nyaralótelep melletti hegyen magasodott. A turisták ritkán kapaszkodtak fel oda. Nehéz terepen, nagy sziklákon kellett volna átmászniuk, nem vállalták. Vonzóbb volt a tengerparti strand, a labdázó nők, az izmos férfiak látványa.

 

Mark is csak annyit tudott a toronyról, hogy még a középkorban épült, és állítólag kísértetek tanyáznak benne. Ez utóbbit csak az anyósa, Hilda hitte és emlegette.

 

Mark, a felesége és az anyósa már a második nyarat töltötte a kis faluban. Az asszony vékony volt és beteges, Mark mégis szerette. Hildát azonban ki nem állhatta. Mi az ördögnek jön velünk minden nyáron? Hilda sápítozó hangján többször is előadta, hogy "csak ilyenkor lehetek az én drága kislányommal, és közben mindannyian dolgozunk".

 

Mark és a felesége valóban dolgozott, ám az alig ötvenéves Hilda a férjétől örökölt vagyonból élt. Amiből eddig egyetlen pennyt sem adott a rajongva szeretett lányának. "Az a mihaszna férjed úgyis elköltené, kislányom." - mondogatta. Mark dühöngött, ám semmit sem tehetett. Gyűlölte az anyósát, az meg őt. Egyik nap Hilda azt mondta, menjenek fel a toronyhoz. Különös fény vibrált a szemében, és ettől Mark óvatos lett. A felesége nyafogott, nem volt kedve ilyen melegben hegyet mászni. Hilda nem is nagyon erősködött. Mark vegyes érzelmekkel indult el, kettesben az anyósával.


Mi az ördögöt akarhat? - vibrált benne a nyugtalanság. Tulajdonképpen félt is. Férfiként és családfőként azonban nem hátrálhatott meg.


Átvergődtek a sziklákon, megmászták a meredek dombot. Erősen tűzött a nap, és ciripeltek a tücskök. A torony közelről még félelmetesebb volt, mint a partról. Ahol különben gyermekjátékká törpültek a villák, a strand és a műúton araszoló autók. Hilda megkerülte a tornyot. Mark a naptól meleg kőfal réseibe nézett. Az egyikbe mélyen behajolt. Sötét volt, kútszerű mélység ásított rá. Egy kavics leesett, és csak sokára koppant a mélyben. A férfi rozsdás fém kapaszkodókat látott belül.


Nem hallott zajt. Pedig az álnok Hilda már ott volt mögötte. Nesztelenül osont, és kinyújtotta mindkét karját... A lökés váratlanul érte a férfit. A teste a mélység fölé lendült. A lába alól egy jókora kő is kifordult. Mark egyetlen hatalmas üvöltéssé lett...

 

Pedig nem zuhant sokáig. A teste szinte súrolta a vaskampókat. Ösztönösen elkapta az egyiket, függve maradt, pedig megfájdult a válla, a keze. A kődarab lezuhant. A férfi hallgatott, némán küzdött, hogy a másik kezével is elkapjon egy kampót. Végre sikerült. Nem tudta, mennyi idő telt el, míg sikerült felkapaszkodnia. Alig látott a kimerültségtől, amikor kimászott a fal résén. Azonnal lerogyott, és legalább egy óra hosszat lihegett az árnyékban.

 


"Hilda, te átkozott, meg akartál ölni! Ehhez bezzeg volt erőd! Most nem hivatkoztál a beteg szívedre." Kicsivel később eszébe jutottak a kísértetek. "Most már én is az lehetek, hiszen meghaltam a toronyban, nem?" Csodálkozott, hogy Hilda ennyire gyűlölte.

 

Még a balesetnek álcázott gyilkosságtól sem riadt vissza. "Biztosan azt hiszi, lezuhantam, mert hallotta a követ esni, én meg üvöltöttem. Fordulna fel az a némber! Akkor végre örökölhetnénk a pénzét is!" Délután volt már, amikor Mark lement a hegyről. A villát hátulról közelítette meg. A két nő a teraszon ült. A felesége éppen sopánkodott: "Hol lehet a drága Mark ilyen sokáig?" Mire Hilda: "Amikor lejöttünk a hegyről, azt mondta, elveszítette a tárcáját, visszamegy megkeresni.

 

Azóta nem láttam" - hazudta Hilda, és fölemelte a tekintetét. A bokrok árnyékában sötét alak állt. Tépett ruhában, sápadt arccal, kifordult szemmel. Az egyik keze vádlón mutatott az asszonyra. Aztán a "kísértet" elindult a terasz felé... Hilda felsikoltott, a szívéhez kapott, és lefordult a székről.

 

Nemere István

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.