Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Három hatos

2007.12.19

Kép Rudd megvárta, míg a motorcsónak oldala a stéghez simult. Szerette az esti indulások hangulatát. Háta mögött hagyta az olcsó szállodát, amit már nagyon utált. Jó lenne vissza sem jönni. Ha egyszer egy tisztességes összeghez jutna, itthagyná ezt az országot, de még Ázsiát is. Legfőbb ideje, gondolta. De azt az összeget még nem kaparta össze.

- Hová, uram? - kérdezte a mandulaszemű csónakos. Rudd egyszer hallotta, tízezer ilyen "taxi  siklik állandóan a nagyváros vízi útjain. De persze lehet húszezer is - ki számolná össze?

- A Kék Sárkányba - beült, a motor zaja kellemes volt fülének. A nap már lement. Most nyitnak a kaszinók, a játékbarlangok, pénz csúszik kézből kézbe...
"Az enyémbe is csúszhatna néhány ezres", sóhajtott fel. Mostanában csak ezen járt az esze.

Lampionos díszhajók mellett haladtak el, odébb a parton valamilyen vallási ünnepet ülhettek a helybeliek - embernagy dobok szóltak tompán, petárdák és görögtüzek csattogtak. Száz és ezer ember járkált, árult, vásárolt, kiabált. Fények százai ugráltak a barna arcokon. Fűszerillat és poshadó víz szaga keveredett. Rudd hátradőlt, nézelődött. Pedig unta már a látványt. Két éve minden este így indult "vadászni". Mostanáig éppen annyit keresett, hogy telt az ételre, de csak arra. Az átkártyázott, átkockázott éjszakák után zúgó fejjel ébredve elsőként mindig Kalima arcát látta maga előtt. A lány mosolyogva, kedvesen üdvözölte, meg is hajolt: "Szeretlek, Rudd!", mondta vékony hangján, és ezt ezerszer bizonyította is.

De most este volt, nem reggel. A motoros hullámokra futott, Rudd kapaszkodni kényszerült. A vízi utak forgalma nőtt, karbidlámpák fényében kofák zöldséget árultak. A vevők is csónakon érkeztek. Az egymáshoz kötött dzsunkák fölött idelátszottak a kikötő fényei. Rudd jól tudta: pénz nélkül csak a kikötőn át távozhat, ha eljön az ideje. Megvolt még a tengerészkönyve, és itt szinte minden hajóról lemaradt valaki. A legénység kimegy a bordélyokba, játékbarlangokba. Kakasviadalon, thai bokszon vesztik pénzüket, leisszák magukat, olykor megkéselik őket. A hullákat a vízbe dobják, és ennyi. Pénz kéne... Persze annyit kellene szerezni, hogy repülőn mehessen. Gyorsan, fájdalommentesen metszeni ki magából a várost, az emlékeket.

A Kék Sárkány neonfényeit messziről meglátta. Helyi betűk érthetetlen jelsorai alatt csillogott a felirat: The Blue Dragon. Kalima nem szerette ezt a helyet. Itt nők nem játszhattak, mégis gyakran elkísérte Ruddot. Az utolsó estén azonban nem ide jöttek.

Rudd mélyre szívta a meleg levegőt. Megtapogatta zakója belső zsebében a pénzköteget. Igencsak leolvadt a napokban, amit a múlt héten nyert az északi negyed egyik klubjában.

A Kék Sárkány stégjére lépve megigazította kopott nyakkendőjét. Nem ad alkalmat a bejáratot őrző cerberusoknak, hogy szemtelenkedjenek vele. Egyszer megpróbálták. "Mintha nem is pénzt hoznék - méltatlankodott. - Ami azt illeti, természetesen jobban szeretnék vinni, mint hozni..."

A teremben sűrű volt a füst. A lampionnak álcázott lámpák résein néha szemébe villant a fény. Az asztalokon nagyban ment a játék. Balra kártyáztak, jobbra kockáztak. Két nagy termetű férfi veszekedett hátul, kacskaringós kifejezések szálltak. Több zakós fiatalember nyomult közelebb, valaki csitította a veszekedőket. A tulajdonos kötelességszerű mosollyal üdvözölte az új vendéget. Rudd néhány európai mellett csak helyi sárgás arcokat látott.

Megvárta, míg felszabadul egy hely a kockázónál; ma erre volt kedve. Valójában nem is csodálkozott, hogy Wang, a kínai is itt van. A helyi alvilág ismert alakja vékony arcú, örökké feszült ember volt, már őszült, és néha a szeme alatt rángatózott a bőr. Rudd azonnal Kalimára gondolt.

Kalima és ő azon az estén a keleti negyedben játszottak. Talán Wang emberei tették szóvá, mit keres itt egy nő? Rudd kezdetben úgy tett, mintha nem értené, de alig negyedóra múlva dulakodás támadt körülöttük, őt is ellökték. Ismert módszer, az ördögbe is! Csupa beavatott, aljas alak kezd lökdösődni, érthetetlenül kiabálni... Kalima éppen nyerésben volt, ez is felbőszítette a kockázókat. Ázsiában nem szeretik a szereplő nőket, azokat, akik előtérbe tolják magukat... Valóságos tömegverekedés kezdődött, leverték a lámpákat, ordítoztak. Kalima az első szúrást a combjába kapta, a másikat rögtön utána a hátába. Rudd kiverekedte magát a tömegből, ölben vitte Kalimát, szólni sem tudott. Torkát szorongatta a féltés. Mintha egy idegen, hideg kéz fojtaná belé a lélegzetet.

Megrázta a fejét. Ami volt, elmúlott. Most itt van, itt kell lennie. Amikor közelebb került az asztalhoz, és a játékra felügyelő alkalmazott, itteni nevén tiang, eléje tolta a poharat, kivette zsebéből az első bankjegyet. Rudd úgy érezte, meghalt a világ, eltűntek a zajok, csak a pohár csörgését hallotta, belevitte energiáját, egész valóját. Amikor a poharat az asztal fölött lendítette meg, Wang bukkant fel. Úgy állt ott, mintha már ezer éve várna valamire. Vagy valakire?

A három kockán összesen tizenöt volt. Wang a pohárért nyúlt. Az ázsiaiak elhúzódtak a közeléből. Rudd csak a kínai szemét látta, a régi gyűlölet fellobbant benne. A gyilkosok majdnem bizonyosan Wang emberei voltak, Rudd hallotta máskor, máshol, hogy ilyent tettek. Kalima nem az első nő volt, akit ezek megöltek, mert férfiaktól merészelt pénzt nyerni. Ez itt Ázsia, az ördögbe is...! Wang mindenre emlékszik, és most meg akar szabadulni tőle is? Nem szeretik az európaiakat, akik sokat tudnak róluk. Szóval most rákerül a sor...? Nyernie kell - ezek csak a győztest tisztelik. - Aki nyertes, elmehet épségben. De ha veszít...

- Tíz dollár - mondta a tiang. Wang letette a bankjegyet az asztal szélére. A kör összeszűkült, a terem túlsó végéből is idesereglettek a hírre, hogy Wang maga játszik egy nagyorrúval.

A következő tét húsz dollár volt. Wang és Rudd tekintete összekapcsolódott. "Ki akar csinálni a fickó!", értette meg Rudd.

Minden dobásnál elült a zaj, hogy egy pillanattal később ismét felcsapjon, amint a három kocka a zöld posztón futott. A téteket folyton duplájára emelték. Wang kétszer is nyert, aztán Rudd dobásai kerekedtek felül. A pénzhez nem nyúltak, nem húzták maguk elé a magasodó bankjegyhalmot - ahhoz túl régi, tapasztalt játékosok voltak. De Rudd érezte, a hátán csorog a verejték, inge a bőrére tapadt. Wang látszólag nyugodt volt, de elárulta magát: a szeme alatt meg-megrándult a bőr.

Amikor Rudd újabb bankjegyért nyúlt, érezte, apad a pénze. Már csak négy százdollárosa volt. A tét ekkor több mint kétezer dollárt tett ki. Már senki sem játszott a teremben, a kártyások is felhagytak a black jackkel, a sarokban elcsöndesült a rulettasztal, nem pörgött a kerék. A tömeg minden oldalról körülvette a két játékost.

Wang pénze kifogyhatatlannak látszott; ez újabb verejtékcsöppeket csalt Rudd homlokára. Amikor kitette az utolsó százast is, tudta, csak pár ötös meg tízes maradt a zsebében. Azt nem kockáztathatta. Még élnie kell. Ha veszít, oly szegényen somfordál ki innen, mint amilyen két évvel ezelőtt volt. Ha ugyan messze jut innen élve. Két évvel ezelőtt... még nem ismerte Kalimát. És akkor vége.

Wang egyetlen szót sem szólt, de az arcára volt írva az indulat. A hozzá hasonlók nem szeretik az idegeneket a játéktermekben. Miattuk sok bajuk lehet, a külföldieket szemmel tartja a rendőrség, felforgatják miattuk a várost. Wang talán tudott Kalima haláláról is.

A tiang áhítatosan mondta:


- A tét kétezer-ötszáz dollár fejenként.

Ruddnak nem volt több pénze. A kupacban tehát ötezer dollár lapult. Ilyesmi itt nem történik mindennap. A férfi nehezen lélegzett. Wang még mindig nem szólalt meg. Neki járt az első dobás. Rudd érezte, a hátán és hasán elindulnak a verejtékpatakok. A füst a lámpák magasában lebegett, a sárga és barna arcokon színes fények villództak. Amikor Wang határozottan megragadta a poharat, a csörgést mindenki hallotta. Őt nézték. A kínai élvezte a népszerűséget, talán egy pillanattal tovább rázta, mint kellett volna, diadalmas mosoly ragyogott arcán, és kigurította a kockákat a posztóra. A tiang szeme úgy ugrált, akár a béka. Rudd is a kockákat nézte. Az egyik mindjárt megtorpant, négyes volt. A második hatos, és a harmadik is... hatos.

Rudd úgy érezte, a víz alá nyomták. Ezt túldobni szinte lehetetlen.

- Tizenhat - mondta a tiang, összeszedte a kockákat, bele a pohárba. Rudd gondolatban már elbúcsúzott a pénzétől. Aztán Kalima arca bukkant fel lelki szemei előtt. "Segíts!", üzente, kérte a férfi forrón. Könyörgött. Kalima elmosolyodott, ahogyan szokott. Rudd nem akarta elhessegetni a képet. Kezében volt a pohár, rázni kezdte, ahogyan annyi éve már. Megjárt egy háborút, szolgált tengeren, dolgozott a trópusokon, és most itt van. Csak kockázik hónapok óta, mást sem tesz. Kalima nélkül mi értelme lehet bárminek?

Ötezer dollár. A fele most is az övé, de ha a másik felét is... Elmenne  innen. A repülőtér a szabadság kapuja. Kalimára emlékezhet bárhol a világban.

Rázta a poharat. "Segíts, Kalima, szerelmem!" A csönd agyába vágott, olyan volt, mintha ezek itt nem is lélegeznének. "Ha van túlvilág, ha a lelkek valahol még léteznek, jelet adhatnak... ha átnyúlhatnak ide, csak egy másodpercre is... Szerelmem!"

Aztán eldobta. A kockák szilaj csikók lettek, futottak a zöld mezőn, minden tekintet rájuk szegeződött. Az első hatos lett, megállt. Aztán a második is... Hatos! És a harmadik?

Rudd szíve majdnem kiugrott. Az a harmadik kocka még vágtatott, és lassult. Látták, hogy a hármas lenne felül... Nincs már ereje, lendülete, hogy még egyet forduljon, hogy más oldalát mutassa fel. Rudd rémülete egy pillanat volt - évszázad volt. Egy egész élet. "Kalima...!"

A kocka még mozgásban volt, de már úgy lelassult... Az egyik sarkán billent. Nem, ez nem fog tovább gurulni. Megáll a kettesen!

És akkor... valamilyen láthatatlan erő továbbfordította a már-már megtorpant kockát! A nézők felhördültek. Ilyent még sohasem láttak. Hiszen ez a kocka már meg is állt, és mégis...

Wang nem tudott mozdulni. A tiang nézte a három hatost, és rekedten suttogta:

- Tizennyolc.

Rudd mintha látta volna Kalima kezét a kocka fölött. Vagy csak képzelődött...? Mintha álom lenne minden. Hűvös, mégis édes nyugalommal söpörte be, markolta fel, gyűrte zsebeibe a bankjegyeket. Nem nézett Wangra. Irány a kijárat. Elhúzódtak útjából.

A stégnél vízitaxisok várakoztak.

- Hová, uram?

Rudd felnézett az égre. Vajon ott lehet Kalima, vagy másutt...? Köszönöm, drágám.

- A repülőtérre, ember! Siessen, el kell érnem egy gépet - és csak akkor nyugodott meg, amikor a hullámok dobálni kezdték a csónakot.

 

Nemere István

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.